2007. nov. 11.

Mikor kezdődött a drágakövek használata?


Erre a kérdésre elég nehéz választ adni. Annyi azonban bizonyos, hogy a legrégibb időkig tekinthetünk vissza. A drágakövek divatjának az emberek már az őskortól hódoltak, a hiúság és a tetszeni akarás mindig ösztönös tulajdonság volt. Már az ősemberek igyekeztek úgy díszíteni magukat, hogy társaik között feltűnők, szívük választottja előtt pedig vonzók legyenek. De arra is törekedtek, hogy testi hibáikat különböző díszekkel álcázzák, vagy szépségüket színes rajzokkal, függőkkel, gyöngyökkel és tarka ruházattal hangsúlyozzák. Később a hiúság mellett mind erősebben jelentkezett a művészi ízlés. Lassan, de folyamatosan, az emberi műveltség fejlődésével kialakult az ékszereknek a korok ízlésével és szokásaival változó művészete, amit napjainkban a divat kapott fel.

De hogyan jutott az ősember drágakövekhez? Kezdetben a patakok és folyók hordalékából válogatták ki a csillogó tarkabarka kavicsokat és kagylókat, úgy ahogy mi is tesszük, ha folyó- vagy tengerparton sétálunk. Az összegyűjtött színes ásványokból, fából, cserepekből és csontokból készültek minden valószínűség szerint az első ékszerek. A munkaeszközök kialakításával, gyakorlati szempontból fontos kőzetek és ércek utáni kutatás közben az emberek ritka szép és tartós ásványokra bukkantak. Ezeket annál értékesebbeknek tartották minél ritkábban fordultak elő. Valószínűleg így fordult az emberek érdeklődése a drágakövek felé. Később már nemcsak díszt, hanem fizetőeszközt, vagyont is jelentettek ezek a kövek. Ezt bizonyítják az ókori népektől fennmaradt legendák, írásos emlékek, az i.e. 5000-6000 éves régészeti leletek, továbbá erre utal Egyiptom legrégibb smaragdbányája, amelynek létezéséről már i.e. 5500-ból tudunk. Innen származtak a Fáraók gyönyörű smaragdjai és azok is, amelyeket később Rómában munkáltak meg. Ezekből az időkből való az a malachitbánya, amelynek helyét 1947-ben egy nyugatnémet expedíció tárta fel a dél-izraeli Timna völgyében. A malachit (rézkarbonát) nemcsak a réz egyik fontos ásványa, hanem zöld színe és pompás rajzolatai miatt, megmunkálva, már az ókorban kedvelt ékszerkő volt, függőkbe foglalták.


A régi indiai legendák szerint, az egyik legszebb gyémántot, a Koh-i-nurt (Koh-i-noor) 5000 évvel ezelőtt találták a Golkonda vidékén. Időszámításunk előtt 4000 évvel a fáraók birodalmában már nemcsak ismerték, hanem meg is munkálták a drágaköveket. A drágakövek ismerete Európában az említett időszakoknál sokkal későbbre tehető. Először Homérosz (i.e. 8.század) az Odüsszeiában tett említést drágakövekről, egy nyakékről beszél, ami aranyból készült és borostyánkövekkel volt kirakva. A drágakövekről szóló leírások a görög és a római irodalomban mindenképpen sokkal régebbiek, mint a keleti népeknél. Az első leírás az i.e. 5. századból maradt ránk, és a görög Onomakritosznak tulajdonítják. A munka szerzője részletesen leírja az akkor ismeretes drágaköveket és tulajdonságaikat, valamint fényhatásaikat és a hozzájuk fűződő hiedelmeket. Többek közt kitér arra is, hogy ha száraz forgácsot egy szépen átlátszó kristályon keresztül a nap sugarai érnek, a forgács lángra lobban.