2007. nov. 25.
A Woiya es a Sierra Leone gyémántok
Táblázat: a világ legnagyobb gyémantjai.
Vaal folyó: Dél Csillaga, Stewart, Tigrisszem
1972-ben ugyancsak a Vaal folyó hordalékában találták a Stewart néven ismert gyémántot. Tömege 296 karát volt, színe pedig sárgás. Nagyon szép, 123 karátos briliánst csiszoltak belőle, amely Indiába került.
1913-ban egy borostyánszínű, 178,5 karátos követ is találtak, ezt Tigrisszem-nek nevezték el, és Amszterdamban 61,5 karátos briliánst csiszoltak belőle.
Du Toit
De Beers I, II, Tiffany es a Vöröskereszt gyémántok
A DE BEERS II. A DE BEERS I. tömege nyersen 440 karát volt, megmunkálás után 234,5 karát maradt. Egy Indiai herceg vásárolta meg.
A DE BEERS II. tömege 253,7 karát. Mindkettő sárgás árnyalatú drágakő.
A Tiffany, narancssárga színű gyémánt szintén a DE BEERS bányából származik. Eredeti tömege 287,4 karát volt, csiszolás után 128,5 karát lett. Ezt tartják a világ legnagyobb és legszebb sárga színű gyémántjának. Az Amerikai TIFFANY cég vásárolta meg, innen kapta a nevét.
Ugyancsak ebből a bányából került elő a Londoni Gyemánt szindikátus által 1918-ban a vöröskereszt javára áruba bocsátott nagyon szép kanárisárga 380 karátos gyémánt is. Csiszolás utáni tömege 205 karát maradt és jellegzetes zárványairól ismerhető fel. Ez a gyémánt VÖRÖSKERESZT néven vált ismerté.
A Reitz vagy Jubileum
Az Imperial vagy Viktoria
Excelsior
A Cullinan
Megmunkálását 1907-ben az I.J.Asscher cégre bízták, javaslatára feldarabolták, és négy nagy, és öt kisebb és 96 darab kisméretű briliánst csiszoltak belőle. A Cullinan I. A világ legnagyobb csiszolt gyémántja, amelynek súlya 530,2 karát, és ,"Afrika Csillaga" nevet kapta és jelenleg az angol királyi jogar csúcsát díszíti. A Cullinan II. súlya 317,4 karát. A kissé szögletes briliáns a királyi koronát ékesíti. A Cullinan III. csepp alakú gyémánt, súlya 94,45 karát, A Cullinan IV., ez a szögletes alakú briliáns pedig 63,65 karát. Ezek Mária angol királyné koronáját díszítették az 1911. évi koronázásakor. 1959-ben egy gyémántkiállításon már egy melltűbe foglalva gyönyörködtették a látogatókat. A kisebbek között volt egy szív alakú 18,85 karátos, két navett alakú 11,51, és 8,8 karátos, és egy hosszúkás formájú 5,8 karátos és egy csepp alakú 4,4 karátos példány is.
A Dél Csillaga
A kifogástalan szépségű, kissé rózsaszínben játszó, átlátszó gyémánt eredeti tömege 261,88 karát volt. Most Indiában található, a barodai Radzsák leszármazottainál, aki annak idején 160000 fontért vette meg.
Vargas : Brazil gyémánt
A Matám - Borneói gyémánt
A Toszkán vagy Florentin
Jelenleg Bécsben, az osztrák császári kincsek közt látható.
A Hope gyémánt
A felülmúlhatatlan szépségű gyémánt 1792-es elrablásáig a francia koronakincsek közé tartozott. Ez a gyémánt csak 1830-ban került elő, de már nem az eredeti tömegével, mivel időközben feldarabolták, és átcsiszolták. Az Ellason londoni kereskedő által áruba bocsátott és H. Ph. Hope bankár és drágakőgyűjtő által megvásárolt 42,52 karátos gyémánt a leírások szerint minden bizonnyal a Franciaországból elrabolt gyémánt darabja. A követ 1908-ig a bankár családja őrizte. Tőlük Abd ul-Hamid török szultán vásárolta meg, akitől pedig Rozeanu francia gyémántkereskedőhöz került. 1911-ben Edward Maclean vette meg és vitte Amerikába, később, 1949-ben a Harry Winston tulajdonában volt, családja 1958-ban a Washington-i Smithssonian Institute-nak ajándékozta, s jelenleg is itt található.
Az ilyen élénkszínű gyémántok, mint a Hope, elég ritkán fordulnak elő, épp ezért értékük igen magas. Ilyen még a már említett szép rózsaszínű Darya-i-Nur, a 128,5 karátos narancssárga Tiffany, a kanárisárga Vörös Kereszt, a borostyánszínű Tigrisszem. Ide sorolható még a 41 karátos híres "Drezdai Zöld" s a 38 karátos "Drezdai Sárga" is.
Pigot
A Tadzs-e-meh
A Nassak
Az Akbar-Sah
A Sancy
Bátor Károly burgundi herceget 1477-ben, a lotharingiai herceggel vívott csatában meggyilkolják, a gyémántot a halottól egy svájci katona ellopja és eladja egy papnak. A későbbiek során a portugál kincsei között található, innen 1489-ben egy francia kereskedőhöz került, akitől Harlay de Sancy nemes vásárolta meg, az elnevezés innen származik. 1589-ben a nemes családja a gyémántot a megszorult III. Henrik francia királynak adományozza. A Sancy sorsa a továbbiakban is elég hányatott, sokszor gazdát cserélt, így jutott II. Jakab angol király tulajdonába, aki 1695-ben eladta XIV. Lajos francia királynak 25000 fontért.
A kő 1792-ig a francia koronakincsek között található. A francia forradalom idején elkövetett híres rablás alkalmával Sancy is eltűnt, s csak 1828-ban került ismét Franciaországba, de már mint magántulajdon. Egy 1830-as árverésen Demidov orosz herceg vásárolta meg. Tőle 1867-ben Astor lordnak adta el, és 1870-ben Bombayba szállították, tehát visszakerült eredeti helyére.
A Darya-i-Nur gyémánt
A Sah
A Sah gyémántba a középső részen egy árkocskát véstek, hogy felfüggeszthető legyen. 1739-ig Dzsahanadadban, majd Delhiben őrizték. Ekkor Nadir sah elfoglalja Delhit, és ez a gyémánt is az ő birtokába jut. A harmadik feliratot 1824-ben vésték a kőbe, gyönyörű művészi formában: "Kadjar-Fath-Ali-Sah szultán, kormányzó, anno 1242". Perzsia fővárosában, Teheránban 1829-ben meggyilkolják A. Sz. Gribojedov orosz diplomatát és költőt. Az eset nagy port kavart fel, és a perzsák, hogy elkerüljék az orosz cár bosszúját, küldöttséget küldtek Pétervárra, Cosrhoes perzsa herceg vezetésével, aki ajándékként, kiengesztelésül magával vitte a perzsa udvar ékességét, a híres Sah gyémántot és a cárnak ajándékozta azt.
A kincset 1914-ig Péterváron őrizték. Ekkor a világháború kitörése miatt Moszkvába szállították, és jelenleg is ott található.
A Regent vagy Pitt
A kő 1723-ban már XV. Lajos koronáját díszíti. 1792-ben még a koronaékszerek között van, de a forradalom idején együtt ellopták, azonban később megkerült. Története a továbbiakban is eléggé viharos, sokszor cserél gazdát, és csak az 1887-es árverés után jut ismét vissza a koronakincsek közé. Az elbeszélések szerint a második világháborút a Chambord-i kastélyban egy kandalló háta mögött vészelte át.
Jelenleg a Louvre múzeumban őrzik.
Az Orlov
Jelenleg Moszkvában található az orosz gyémántkincsek között mint reprezentatív példány. Egyes dokumentumok az Orlovot Amszterdami vagy Lasarev gyémántként is említik.
A Nagy-Mogul
A Koh-i-nur: Indiai gyémánt
A Koh-i-nur eredeti tömege 800 karát volt, de ekkor már csak 191 karátot nyomott. Ennek oka az, hogy Aurangzeb apja, Jehan sah, a velencei Hortenzio Borgióval megmunkáltatta, s ekkor következett be a nagy súlycsökkenés. Ez a megmunkálás nem volt a legsikeresebb, ezért 1852-ben Coster, a híres amszterdami köszörűs újra átcsiszolta, s ezáltal tömege 108,9 karátra csökkent. Sajnos, a nem megfelelő csiszolás miatt a kő fénye sem javult sokat, ezért a mai formája sem a legmegfelelőbb a kő szépségéhez képest.
A Koh-i-nur jelenleg az angol korona homlokrészét ékesíti.
2007. nov. 13.
A világ legnagyobb gyémántjai
Elnevezés | Eredete | Eredeti(g) | Csiszolt(kt) | Színe |
---|---|---|---|---|
Cullinan | Afrika | 621,2 | 3106 | Színtelen |
Excelsior | Afrika | 194,34 | 971,7 | Színtelen |
Woyia | Afrika | 193,96 | 969,8 | Színtelen |
Koh-i-nur | India | 160 | 800 | Színtelen |
Nagy-Mogul | India | 158,6 | 793 | Színtelen |
Sierra-Leone | Afrika | 154 | 770 | Színtelen |
Vargas | Brazília | 145,32 | 726,6 | Színtelen |
Jonker | Afrika | 145,2 | 726 | Kékes |
Jubileum | Afrika | 130,16 | 650,8 | Színtelen |
Lesotho | Afrika | 120,25 | 601,25 | Színtelen |
Gojas | Brazília | 120 | 600 | Színtelen |
Victoria | Afrika | 93,8 | 469 | Színtelen |
De Beers I. | Afrika | 88 | 440 | Sárgás |
Regent | India | 82 | 410 | Sárgás |
Dutra | Brazília | 81,8 | 409 | Színtelen |
Vöröskereszt | Afrika | 76 | 380 | Kanárisárga |
Matám | Borneo | 73,4 | 367 | Színtelen |
Tirosz | Brazília | 70,8 | 354 | Színtelen |
Nizam | India | 68 | 340 | Színtelen |
Orlov | India | 60 | 300 | Kékesfehér |
Stewart | Afrika | 59,2 | 296 | Sárgás |
Tiffany | Afrika | 57,48 | 287,4 | Sárga |
Dél-Csillaga | Brazília | 52,37 | 261,88 | Rózsaszín |
De Beers II. | Afrika | 50,74 | 253,7 | Sárgás |
Du Toit I. | Afrika | 50 | 250 | Sárgás |
2007. nov. 11.
Egy kis történelem
A rómaiaknál a neves tudós az idősebb Plinius (i.e. 23-79) természettudományos enciklopédiájában részletes leírást ad a drágakövekről is, de nemcsak leírta, hanem színük szerint bizonyos rendszerbe is foglalta őket. Pliniusz, persze, mint az ókori természettudósok legtöbbje, csak a drágakövek külső leírásával és a kövekhez fűződő babonákkal foglalkozik. A gyémántokról például azt írja, hogy az a királyok köve, mivel a drágakövek közül a legdrágább, de még a királyok közül se mindenki ismeri. A továbbiakban tanácsot ad a valódi drágakövek felismeréséhez.
A rómaiak nagyon kedvelték a drágaköveket és gyöngyöket. Néha ivópoharak és más használati tárgyak készültek belőlük, főleg az Indiából származó opálból. A leírások szerint Sulla római diktátor nevelt fiának Scaurusnak, drágakőgyűjteménye volt. A császárnék mérhetetlen értékű gyöngyöket és drágaköveket viseltek ékszerként, a katonák fegyvereiket, pajzsaikat, öveiket rakatták ki drágakővel, a civil lakosság pedig szobrait és hangszereit díszítette velük. Nagy Constantinus (317-361), a Kelet-Római Birodalom császára koronáját rengeteg drágakő díszítette, s ez a szokás később hagyományossá vált más népek uralkodóinál is.
A középkorban megindult a hajsza az arany és a drágakövek után. A drágaköveket közel- és távol-keletről hozták az utazok és a kereskedők. Bizánc lett a drágakő-kereskedelem központja, a kövek innen kerültek tovább Európába. A velencei és génuai kereskedők tengeri utakon hozták be Marco Polo távolkeleti utazásai során megismerkedett a keleti uralkodok fényűző életmódjával. Ő maga 1295-ben jelentős kincsel tért haza Velencébe. Később Velence lett az európai drágakőkereskedelem központja, itt nyitotta meg Peruzzi az első műhelyt, amelyben a drágaköveket megmunkálták, majd csiszolt formában értékesítették az európai piacokon.
Később kialakultak más drágakő kereskedelmi és megmunkálási központok is, mint Párizs, Anvers, Amsterdam, Rotterdam, Nürnberg és Prága. Kezdetben a megmunkálás csupán annyiból állt, hogy a kristályok csúcsait lekoptatták, lapjait pedig fényesre csiszolták. A gyémántköszörülést eléggé kezdetleges módszerrel végezték, korszerűsítése csak 1456-tól kezdődött meg, miután a Brüggéből származó Ludwig van Berquem kidolgozta a gyémántporral való csiszolás módszerét. Az ő nevéhez fűződik a híres Sansy és a Toszkán vagy Florentin gyémánt megmunkálása.
Ebben az időben Európában megindult a feudalizmus bomlása , fejlődésnek indultak a városok, fellendült a kereskedelem. Kialakult az intenzív cserekereskedelem a kontinens államai és az Európán kívüli államok között. Ezzel egyidőben megnőtt az arany és a drágakövek iránti kereslet. A török hódítások miatt azonban a kereskedők mind ritkábban vehették igénybe a Kelet-Ázsiába vezető hagyományos kereskedelmi utakat. India felé, ahonnan a rengeteg fűszer, arany és drágakő került Európába, csak a Földet megkerülve, az ismeretlen óceánon keresztül vezető út maradt nyitva. Ezeknek az utaknak a megszervezése a hajózásban és a hajóépítésben elért sikereknek köszönhetően csak ekkor vált lehetővé: ekkor kezdetét veszi a nagy földrajzi felfedezések kora.
Amerika felfedezése a drágakő-kereskedelemben is nagy változásokat hozott. Mostantól kezdve a drágaköveket már nem csak Keletről lehetett beszerezni. Az inkák és az aztékok roppant kincsekkel rendelkeztek, leigázásuk után ezek nagy része Európába vándorolt.
Mikor kezdődött a drágakövek használata?
Erre a kérdésre elég nehéz választ adni. Annyi azonban bizonyos, hogy a legrégibb időkig tekinthetünk vissza. A drágakövek divatjának az emberek már az őskortól hódoltak, a hiúság és a tetszeni akarás mindig ösztönös tulajdonság volt. Már az ősemberek igyekeztek úgy díszíteni magukat, hogy társaik között feltűnők, szívük választottja előtt pedig vonzók legyenek. De arra is törekedtek, hogy testi hibáikat különböző díszekkel álcázzák, vagy szépségüket színes rajzokkal, függőkkel, gyöngyökkel és tarka ruházattal hangsúlyozzák. Később a hiúság mellett mind erősebben jelentkezett a művészi ízlés. Lassan, de folyamatosan, az emberi műveltség fejlődésével kialakult az ékszereknek a korok ízlésével és szokásaival változó művészete, amit napjainkban a divat kapott fel.
De hogyan jutott az ősember drágakövekhez? Kezdetben a patakok és folyók hordalékából válogatták ki a csillogó tarkabarka kavicsokat és kagylókat, úgy ahogy mi is tesszük, ha folyó- vagy tengerparton sétálunk. Az összegyűjtött színes ásványokból, fából, cserepekből és csontokból készültek minden valószínűség szerint az első ékszerek. A munkaeszközök kialakításával, gyakorlati szempontból fontos kőzetek és ércek utáni kutatás közben az emberek ritka szép és tartós ásványokra bukkantak. Ezeket annál értékesebbeknek tartották minél ritkábban fordultak elő. Valószínűleg így fordult az emberek érdeklődése a drágakövek felé. Később már nemcsak díszt, hanem fizetőeszközt, vagyont is jelentettek ezek a kövek. Ezt bizonyítják az ókori népektől fennmaradt legendák, írásos emlékek, az i.e. 5000-6000 éves régészeti leletek, továbbá erre utal Egyiptom legrégibb smaragdbányája, amelynek létezéséről már i.e. 5500-ból tudunk. Innen származtak a Fáraók gyönyörű smaragdjai és azok is, amelyeket később Rómában munkáltak meg. Ezekből az időkből való az a malachitbánya, amelynek helyét 1947-ben egy nyugatnémet expedíció tárta fel a dél-izraeli Timna völgyében. A malachit (rézkarbonát) nemcsak a réz egyik fontos ásványa, hanem zöld színe és pompás rajzolatai miatt, megmunkálva, már az ókorban kedvelt ékszerkő volt, függőkbe foglalták.
A régi indiai legendák szerint, az egyik legszebb gyémántot, a Koh-i-nurt (Koh-i-noor) 5000 évvel ezelőtt találták a Golkonda vidékén. Időszámításunk előtt 4000 évvel a fáraók birodalmában már nemcsak ismerték, hanem meg is munkálták a drágaköveket. A drágakövek ismerete Európában az említett időszakoknál sokkal későbbre tehető. Először Homérosz (i.e. 8.század) az Odüsszeiában tett említést drágakövekről, egy nyakékről beszél, ami aranyból készült és borostyánkövekkel volt kirakva. A drágakövekről szóló leírások a görög és a római irodalomban mindenképpen sokkal régebbiek, mint a keleti népeknél. Az első leírás az i.e. 5. századból maradt ránk, és a görög Onomakritosznak tulajdonítják. A munka szerzője részletesen leírja az akkor ismeretes drágaköveket és tulajdonságaikat, valamint fényhatásaikat és a hozzájuk fűződő hiedelmeket. Többek közt kitér arra is, hogy ha száraz forgácsot egy szépen átlátszó kristályon keresztül a nap sugarai érnek, a forgács lángra lobban.
2007. nov. 9.
Mennyit ér egy drágakő? - Értékrend, karát es egyéb mértékegységek
A drágakövek értékét legtöbbször a divat és a megnövekedett kereslet diktálja. A történelem folyamán a kereskedelemben kialakult bizonyos értékrend, amit többé vagy kevésbé követni is lehet. Ez az azonos drágakőtípusokat foglalja magában, de ezeken az értékrend-csoportokon belül is léteznek bizonyos differenciálódások. Egy ilyen régebbi értékrend a szépség és ritkaság mellett a keménység csökkenő sorrendjét is figyelembe veszi.
Az elsőrendű drágakövek közé sorolták a gyémántot, a korundot (a rubint és a zafírt), a krizoberillt és a spinellt.
A másodrendűek sorába tartoztak a berill, a topáz, a cirkon, a turmalin, a gránát és az opál nemes változatai.
A harmadrendűek közé került a krizolit, cordierit, vezuvián, axinit, cianit, staurolit, andaluzit, epidot, türkisz és a rodonit.
A féldragakövek közé sorolták a különböző kvarcváltozatokat, a földpátok nemes változatait, a szerpentint, malachitot, azuritot, fluoritot, vérkövet, gagátot és a borostyánkövet.
Hasonló a Blum és Kluge által készített beosztás. De volt időszak, amikor a kereskedők érték szempontjából csak kétféle drágakőtípust különböztettek meg: az értékesebb orientálist (keleti) és a kevésbé értékes okcidentálist (nyugati). Voltak még más próbálkozások is, mint a svéd természettudós, Linné besorolása. Ő a drágaköveket 3 csoportba sorolta: gemmae preciosae, gemmae nobiles és gemmae speciosae.
A fent említett próbálkozások is mutatják, mennyire nem könnyű feladat mindenki által elfogadható sorrendet készíteni. Legújabban, a gyémántok árképzésénél a nagyság és a tisztaság mellett a színt és a csiszolás minőségét is figyelembe veszik, de még így sem sikerült teljesen egyértelmű értékrendet létrehozni.
Napjainkban a drágakövek értékét, éppen úgy, mint más kereskedelmi terméket, a keresettsége, ritkasága, a rájuk fordított munka és a példány tömege határozza meg. Mivel itt általában kisebb súlyokról van szó, természetes, hogy a méréseket sokkal pontosabban végzik. Mérésre a karát súlyegységet használják, de ezt ne tévesszük össze az aranynál használt karáttal, mivel ott annak minőségét, vagyis az arany, nikkel és a réz keveredési arányát jelzi.
A karát mint kifejezés és mértékegység valószínű, hogy Afrikából ered, a Földközi-tenger mentéről, ahol a drágakövek mérésére a szentjánoskenyérfa (Ceratonia siliqua) kiszáradt magvát használták mértékegységnek. Mások szerint a kifejezés az ugyancsak erre a célra használt Erythrina corallodendron nevéből ered, amit a helyi lakosság kuarának nevezett, és innen került Ázsiába és Európába.
Kezdetben a karát értéke a grammban kifejezve 0,1972 és 0,2073 között volt. Hogy megszüntessék a különböző merésekből adódó zavarokat, a múlt század 70-es éveitől erőfeszítéseket tettek egy általánosan elfogadott karátsúly megállapítására. Hosszas tárgyalások során a Párizsban székelő Súlyok és Mértékek Nemzetközi Bizottsága javaslatára 1907-ben megállapodás született, hogy a ma is használt metrikus karátsúly értéke 0,205 gramm legyen. Megjegyzendő, hogy a karátot, mint súlymértéket csak a gyémántnál és más értékesebb drágakőnél használják, mivel a kevésbé értékes drágaköveknél az alacsony árból adódóan ez feleslegessé válik, ezek esetében a grammot használják.
Mint érdekességet érdemes megjegyezni, hogy a történelem folyamán a drágakövek mérésére más súlyegységeket is használtak. Indiában erre a célra a mascha szolgált, amelybe 7 rutte van, minden rutte 2 gránnal egyenlő, ami egy negyed karátnak felel meg. Brazíliában a nyers gyémántokkal való kereskedelemben az oitava súlymértéket használták, amelyben 70 graos vagy 32 vintems van.
2007. szept. 19.
A drágakövek világa
Mi az, ami a drágakövet a többi ismert ásványtól megkülönbözteti? Elsősorban a szépsége, ez művészi szempontból ad értéket a drágakőnek. A szépség forrása pedig lehet a színe, színjátszása, a színek harmóniája, fénye, a ragyogása, tüze, aszterizmusa, vagy valamilyen különleges fényjelenség, ami jellemző lehet az adott drágakőre. A másik jellegzetes tulajdonságuk a nagy keménység, ami növeli ellenállóképességüket a különböző mechanikai hatásokkal szemben. E tulajdonságuknak köszönhetik különleges hasznosításukat a modern ipar különböző ágazataiban.
A múltban a drágakövek értékét szépségük, keménységük és ritkaságuk mellett a hozzájuk fűződő babonás hiedelmek is növelték. Ez különösen a keleti népeknél volt tapasztalható, ők ugyanis minden drágakőnek különleges csodatevő hatást tulajdonítottak. A citrin elűzte a bajt, a kalcedon a jókedv szimbóluma volt, az ametiszt a részegségtől védte tulajdonosát. Ma már mindenki tudja, hogy ezeknek mennyi közük van az igazsághoz.