2007. nov. 25.

A Woiya es a Sierra Leone gyémántok

A 1945-ben előkerült 770 karátos Sierra Leone nevű gyémántra Az afrikai Woiya üledékében bukkantak rá. Feldarabolása után harminc ékkövet csiszoltak belőle. 1972-ben ugyancsak a Woiya üledékéből egy másik szép, 969,8 karátos gyémánt került elő, ez a Woiya vagy a Sierra Leone Csillaga.

Táblázat: a világ legnagyobb gyémantjai.

Vaal folyó: Dél Csillaga, Stewart, Tigrisszem

A Vaal folyó hordalékos kőzetében 1869-ben bukkantak az első nagyobb méretű gyémántra. Ennek a kitűnő minőségű gyémántnak a tömege 83,5 karát volt, és nagyon szép, körte formájú 47,7 karátos briliánst csiszoltak belőle, amely Dél Csillaga néven vált ismerté, de későbbi tulajdonosa után Dudley néven is emlegették.

1972-ben ugyancsak a Vaal folyó hordalékában találták a Stewart néven ismert gyémántot. Tömege 296 karát volt, színe pedig sárgás. Nagyon szép, 123 karátos briliánst csiszoltak belőle, amely Indiába került.

1913-ban egy borostyánszínű, 178,5 karátos követ is találtak, ezt Tigrisszem-nek nevezték el, és Amszterdamban 61,5 karátos briliánst csiszoltak belőle.

Du Toit

A Dutoitspan bányából négy nagyobb tömegű gyémánt került elő: a sárgás színű 127 karátos Du Toit II. 1871-ben és a 250 karátos Du Toit I. valamivel később, 1878-ban. A később talált gyémánt nagyobb tömege miatt kapta az I-es számot. 1964-ben bukkantak rá arra a halványsárga színű, 253,1 karátos, oktaéder formájú gyémántra, amelyet H. Winston vásárolt meg és adományozott a washingtoni Smithssonian Institute-nak. Az itt talált negyedik nagyobb méretű gyémánt szintén sárgás árnyalatú és oktaéder formájú, tömege 167 karát volt.

De Beers I, II, Tiffany es a Vöröskereszt gyémántok

A De Beers bányából származik két csodálatosan szép, oktaéder formájú gyémánt: a DE BEERS I.

A DE BEERS II. A DE BEERS I. tömege nyersen 440 karát volt, megmunkálás után 234,5 karát maradt. Egy Indiai herceg vásárolta meg.

A DE BEERS II. tömege 253,7 karát. Mindkettő sárgás árnyalatú drágakő.

A Tiffany, narancssárga színű gyémánt szintén a DE BEERS bányából származik. Eredeti tömege 287,4 karát volt, csiszolás után 128,5 karát lett. Ezt tartják a világ legnagyobb és legszebb sárga színű gyémántjának. Az Amerikai TIFFANY cég vásárolta meg, innen kapta a nevét.

Ugyancsak ebből a bányából került elő a Londoni Gyemánt szindikátus által 1918-ban a vöröskereszt javára áruba bocsátott nagyon szép kanárisárga 380 karátos gyémánt is. Csiszolás utáni tömege 205 karát maradt és jellegzetes zárványairól ismerhető fel. Ez a gyémánt VÖRÖSKERESZT néven vált ismerté.

A Reitz vagy Jubileum

A Jagersfonteini bányában 1895-ben még egy szép gyémántot találtak. Eredetileg 650,8 karátot nyomott. Először Oranje elnökéről a Reitz nevet kapta, csiszolása után azonban Jubileum néven vált ismerté, ugyanis akkor ünnepelték Viktória angol királynő trónralépésének hatvanadik évfordulóját. Két briliánst csiszoltak belőle: egy 254,34 karátost és egy csodálatos, 13,34 karátos csepp alakút. Ez is sokszor gazdát cserélt, míg végül P. L. Weiller tulajdonába került, aki kölcsönadta a Washingtoni Smitssonian Institute-nak, ahol ma is megtekinthető.

Az Imperial vagy Viktoria

Londonban, 1884-ben felbukkant egy csempészúton bekerült afrikai eredetű, nagy, színtelen gyémánt. Eredeti tömege 469 karát volt. Először Imperial, majd Viktoria néven vált ismerté. Ezt is feldarabolva munkálták meg Amszterdamban. Csiszolás után egy 185 karátos ovális briliáns és egy 20 karátos , kerek formájú kő lett belőle.

Excelsior

Ez a gyémánt a dél-afrikai Jagersfontein bányábol került a felszínre. A kissé kékes árnyalatú, jágerszínű megmunkálatlan tömege 971,7 karát volt. A Cullinan megtalálásig ez volt a legnagyobb gyémánt. Az Excelsior sem maradt egészben, feldarabolták, és 21 darab briliánst csiszoltak belőle. A legnagyobb példány súlya 70 karát. A belőle csiszolt briliánsok össztömege 373,75 karát, vagyis a vesztesség körülbelül 62%.

A Cullinan

A Culinan gyémánt Transvaalban, Pretoria közelében, a Premier bányából került a felszínre 1905-ben. Színtelen átlátszó. Alakjáról ítélve egy sokkal nagyobb kristály lehasadt darabja. Nevét a Premier bánya akkori elnökéről, Th. Cullinánról kapta. Tulajdonosától a Pretoriai kormány vásárolta meg 150000 fontért, és VII. Edward angol királynak ajándékozta születésnapjára.

Megmunkálását 1907-ben az I.J.Asscher cégre bízták, javaslatára feldarabolták, és négy nagy, és öt kisebb és 96 darab kisméretű briliánst csiszoltak belőle. A Cullinan I. A világ legnagyobb csiszolt gyémántja, amelynek súlya 530,2 karát, és ,"Afrika Csillaga" nevet kapta és jelenleg az angol királyi jogar csúcsát díszíti. A Cullinan II. súlya 317,4 karát. A kissé szögletes briliáns a királyi koronát ékesíti. A Cullinan III. csepp alakú gyémánt, súlya 94,45 karát, A Cullinan IV., ez a szögletes alakú briliáns pedig 63,65 karát. Ezek Mária angol királyné koronáját díszítették az 1911. évi koronázásakor. 1959-ben egy gyémántkiállításon már egy melltűbe foglalva gyönyörködtették a látogatókat. A kisebbek között volt egy szív alakú 18,85 karátos, két navett alakú 11,51, és 8,8 karátos, és egy hosszúkás formájú 5,8 karátos és egy csepp alakú 4,4 karátos példány is.

A Dél Csillaga

A Dél Csillagát 1853-ban találták a braziliai Minas Geares tartómányban, a bagageni bányában. Első tulajdonosa Casimiro de Tal 300 fontért adta el, de a későbbiek során a Rio de Janerio-i bank már a tízszeresét fizette érte. Amszterdamban a híres Coster csiszolta briolet formára, csiszolás után súlya 128,8 karát maradt, méretei a karima síkjában 35 és 29 milliméter, magassága pedig 19 milliméter.

A kifogástalan szépségű, kissé rózsaszínben játszó, átlátszó gyémánt eredeti tömege 261,88 karát volt. Most Indiában található, a barodai Radzsák leszármazottainál, aki annak idején 160000 fontért vette meg.

Vargas : Brazil gyémánt

A Vargas gyémánt Braziliai bánykból származik, és az eddig talált legnagyobb braziliai gyémántnak mondható. Eredeti tömege 726,6 karát volt, és brazilia egykori elnökéről, nevezték el. A Vargas gyémánt többször cserélt gazdát, mig végül Harry Winston amerikai drágakőkereskedő tulajdona lett, aki 29 kissebb briliánst csiszoltatott belőle.

A Matám - Borneói gyémánt

Ez a gyémánt Borneó (Kalimantan) szigetéről származik a Landak környékéről. Nevét a hasonló nevű városkáról kapta. Ezt a jó minőségű gyémántot a XVIII század végén találták, és tömege 367 karátot nyomott. Egy radzsa tulajdona volt, és később is a leszármazottai birtokában maradt. Az utóbbi értesülések szerint a kő a mai napig megmunkálatlan.

Nizam

A Nizam szintén Indiai eredetű drágakő. Az eredetileg 340 karátos kitűnő minőségű kő csiszolás utáni tömege 277 karát lett, jelenleg Indiában található.

A Toszkán vagy Florentin

A Toszkán vagy Florentin gyönyörű sárga színű, 139,5 karátosgyémánt. Berquem, a híres drágakőköszörűs munkálta meg briolet formára. Eredete szintén Indiai. E kő története is eléggé viszontagságos, legendába illő. Valamikor Bátor Károly burgundiai herceg birtokában volt, de 1476-ban Grandsonnál, a svájciak ellen vívott csatában elvesztette. A kifogástalan tüzességű gyémántot egy svájci találta meg, s mint haszontalan üveget eladta egy papnak egy forintért, aki aztán három forintért továbbadta. A kő több kézen keresztül egy May Bertalan nevű kereskedőhöz került, aki kevés haszonnal egy génuai kereskedőnek adta tovább. Ettől a milánói régenshez, Lodovico Moro Sforzához jutott, akitől 200 aranyért II. Gyula pápa vásárolta meg. A pápától a toscanai nagyherceghez került, innen származik a Toszkán elnevezés.

Jelenleg Bécsben, az osztrák császári kincsek közt látható.

A Hope gyémánt

A Hope úgy ismert, mint a világ legnagyobb és legszebb zafírkék a maga nemében páratlan gyémántja. Indiában találták, a Golkonda környéki Kollur bányában, és Tavier hozta Európába 1642-ben. Eredeti tömege 112,5 karát volt. A kereskedő 1668-ban eladta gyémántot XIV. Lajosnak, aki átcsiszoltatta. A csiszolás utáni tömege 67 karát maradt.

A felülmúlhatatlan szépségű gyémánt 1792-es elrablásáig a francia koronakincsek közé tartozott. Ez a gyémánt csak 1830-ban került elő, de már nem az eredeti tömegével, mivel időközben feldarabolták, és átcsiszolták. Az Ellason londoni kereskedő által áruba bocsátott és H. Ph. Hope bankár és drágakőgyűjtő által megvásárolt 42,52 karátos gyémánt a leírások szerint minden bizonnyal a Franciaországból elrabolt gyémánt darabja. A követ 1908-ig a bankár családja őrizte. Tőlük Abd ul-Hamid török szultán vásárolta meg, akitől pedig Rozeanu francia gyémántkereskedőhöz került. 1911-ben Edward Maclean vette meg és vitte Amerikába, később, 1949-ben a Harry Winston tulajdonában volt, családja 1958-ban a Washington-i Smithssonian Institute-nak ajándékozta, s jelenleg is itt található.

Az ilyen élénkszínű gyémántok, mint a Hope, elég ritkán fordulnak elő, épp ezért értékük igen magas. Ilyen még a már említett szép rózsaszínű Darya-i-Nur, a 128,5 karátos narancssárga Tiffany, a kanárisárga Vörös Kereszt, a borostyánszínű Tigrisszem. Ide sorolható még a 41 karátos híres "Drezdai Zöld" s a 38 karátos "Drezdai Sárga" is.

Pigot

A Pigot vagy Egyiptomi Pasa nevű, szép kerek , 82,25 karát tömegű gyémánt is Indiából származik Lord Pigot madrasi kormányzóról nevezték el, aki Európába hozta, és 1775-ben Londonban értékesítette. A követ 1801-ben ismét áruba bocsátotta, de az új tulajdonos birtokában sem maradt sokáig, mert 30000 fontért az egyiptomi alkirály vásárolta meg. E szép, nyolcoldalú briliánsra megmunkált gyémánt tömege az utolsó átdolgozás után körülbelül 49 karát lett.

A Tadzs-e-meh

A Tadzs-e-meh (a Hold koronája) nevű gyönyörű, zárványmentes gyémánt szintén a Golkonda vidékéről származik. Ez is a Nadir sah zsákmányával együtt került Párizsba. Eredeti tömege nem ismeretes. Indiában csiszolták rózsaformára, csiszolás utáni tömege 115,1 karát. A követ szintén a perzsa koronaékszerek egyik értékes darabjaként tartják számon.

A Nassak

A Nassak gyémánt nevét a hasonló nevű Indiai városról kapta. Eredeti tömege 90 karát volt. Sokáig egyik környékbeli templom kincsei közé tartozott, majd törzsek közötti villongások során eltűnt. Később a Kelet-Indiai Társaság tulajdonába került, majd egy londoni ékszerészhez. Tőle Lord Westminster vásárolta meg, később pedig G. Nauboussin. Így került a kő Párizsba. A 79 karátos, háromszögletűre csiszolt követ Harry Winston amerikai drágakő-kereskedő vette meg, és smaragdcsiszolásúra dolgoztatta át. Tömege átcsiszolva már csak 43,3 karátot nyomott. Jelenleg New Yorkban található.

Az Akbar-Sah

Indiából származik ez a gyémánt is. Eredeti tömege 119 karát volt, csiszolása után 72 karátot nyomott Nevét Akbár mogul császárról kapta. A későbbiek során ebbe a gyémántba is feliratot véstek. A mogul fia a következő szöveget íratta rá "Akár-sah, a világ császára 1028" és "Jehan Sahnak, két világ urának 1039". A kő Nadir sah zsákmányával együtt 1739-ben Perzsiába került. Később, a XIX. század közepe táján Törökországban bukkan elő. A követ 1866-ban átcsiszolják s így sajnálatos módon a történelmi jelentőségű felíratok megsemmisültek. Ezáltal a kő sokat veszített értékéből. Új formájában visszajutott Indiába, a barodai uralkodó tulajdonába.

A Sancy

A Sancy nevű gyémánt 55 karátos, és ugyancsak az indiai bányák egyikéből származik. A XV. század közepe táján került Európába, N. Harlay francia követ révén, aki Konstantinápolyban vásárolta. Tőle a burgundi herceg vásárolta meg, ő munkáltatta meg a híres gyémántcsiszoló, Berquem műhelyében.

Bátor Károly burgundi herceget 1477-ben, a lotharingiai herceggel vívott csatában meggyilkolják, a gyémántot a halottól egy svájci katona ellopja és eladja egy papnak. A későbbiek során a portugál kincsei között található, innen 1489-ben egy francia kereskedőhöz került, akitől Harlay de Sancy nemes vásárolta meg, az elnevezés innen származik. 1589-ben a nemes családja a gyémántot a megszorult III. Henrik francia királynak adományozza. A Sancy sorsa a továbbiakban is elég hányatott, sokszor gazdát cserélt, így jutott II. Jakab angol király tulajdonába, aki 1695-ben eladta XIV. Lajos francia királynak 25000 fontért.

A kő 1792-ig a francia koronakincsek között található. A francia forradalom idején elkövetett híres rablás alkalmával Sancy is eltűnt, s csak 1828-ban került ismét Franciaországba, de már mint magántulajdon. Egy 1830-as árverésen Demidov orosz herceg vásárolta meg. Tőle 1867-ben Astor lordnak adta el, és 1870-ben Bombayba szállították, tehát visszakerült eredeti helyére.

A Darya-i-Nur gyémánt

Ez a gyémánt is a golkondai bányák egyikéből, Kolburból származik A szép rózsaszínű gyémánt eredeti tömege 243 karát volt, lapos, táblás formája miatt "Nagy Asztalnak" is nevezték. Tavernier 1642-ben még Golkondában látta, később azonban Nadir sah hódításai idején a zsákmányolt kincsekkel együtt Perzsiába került, és 1791-ben a perzsa koronaékszerek között volt található. Később az a hír járta, hogy a kő kettétört, a nagyobbik része 176, a kisebbik pedig 67 karát lett.

A Sah

Szintén híres gyémánt, körülbelül 500 éve találták Golkonda vidékén, és az Ahmadnagar-i rádzsához (fejedelem) került. A tiszta, átlátszó, kissé halványsárga, nagyon szép gyémántnak az eredeti súlya 95 karát volt. Mivel a csiszoláskor meghagyták eredeti oktaéder formáját, s csak a lapjait csiszolták át, nem sokat veszített a súlyából: 88,7 karát lett. Egyik oldalába arab írással a "Burhan-Nizam-Sah II. anno 1000" szöveget vésték, ami a mi naptárunk szerint az 1582-es évnek felel meg. A nagy Akbar meghódítja Ahmadnagar területét így a rengeteg kinccsel együtt a gyémánt is a birtokába került. Utóda unokája lett, aki nagy gyűjtője és jó ismerője volt a drágaköveknek. Uralkodása idején felveszi a Dzsehan-Sah, vagyis a világ ura nevet, és gyémánt másik oldalára bevésette a "Dzsehan-Sah-Dzsehanghir-Sah fia anno 1051" szöveget. Fia, Aurangzeb harcot indít apja ellen a trón megszerzéséért. Legyőzi apját, börtönbe zárja, s a trónnal együtt a gyémánt is a tulajdonába került. Tavernier 1665-ben már nála látta a híres gyémántot. Leírása szerint Aurangzeb trónját számos gyémánt, 160 darab gyönyörű smaragd és 108 csodálatos nemes spinell díszítette.

A Sah gyémántba a középső részen egy árkocskát véstek, hogy felfüggeszthető legyen. 1739-ig Dzsahanadadban, majd Delhiben őrizték. Ekkor Nadir sah elfoglalja Delhit, és ez a gyémánt is az ő birtokába jut. A harmadik feliratot 1824-ben vésték a kőbe, gyönyörű művészi formában: "Kadjar-Fath-Ali-Sah szultán, kormányzó, anno 1242". Perzsia fővárosában, Teheránban 1829-ben meggyilkolják A. Sz. Gribojedov orosz diplomatát és költőt. Az eset nagy port kavart fel, és a perzsák, hogy elkerüljék az orosz cár bosszúját, küldöttséget küldtek Pétervárra, Cosrhoes perzsa herceg vezetésével, aki ajándékként, kiengesztelésül magával vitte a perzsa udvar ékességét, a híres Sah gyémántot és a cárnak ajándékozta azt.

A kincset 1914-ig Péterváron őrizték. Ekkor a világháború kitörése miatt Moszkvába szállították, és jelenleg is ott található.

A Regent vagy Pitt

XVI. Lajos francia király koronaékszereinek világhírű darabja szintén Indiából, a Golkonda melletti Partial bányából származik. Halványsárga színű, 410 karát tömegű gyémántot 1701-ben találta egy indiai rabszolga, s felajánlotta egy matróznak, ha kiszabadítja rabságából. A matróz elveszi gyémántot, de ígéretét megszegi, nem szabadítja ki a rabszolgát, sőt, hogy megszabaduljon tőle, megöli. A kő matróztól egy Janchund nevű kereskedőhöz kerül, aki 1702-ben Madrasban eladja Pitt angol kormányzónak (innen származik a Pitt elnevezés). Pitt megmunkáltatta és az arányos (31,6 mm hosszú, 29,9 mm széles és 20,9 mm magas) megmunkálás után a 140,5 karátos gyémántot eladta Fülöp orleansi hercegnek, aki XV. Lajos számára vásárolta meg.

A kő 1723-ban már XV. Lajos koronáját díszíti. 1792-ben még a koronaékszerek között van, de a forradalom idején együtt ellopták, azonban később megkerült. Története a továbbiakban is eléggé viharos, sokszor cserél gazdát, és csak az 1887-es árverés után jut ismét vissza a koronakincsek közé. Az elbeszélések szerint a második világháborút a Chambord-i kastélyban egy kandalló háta mögött vészelte át.

Jelenleg a Louvre múzeumban őrzik.

Az Orlov

Indiai eredetű gyémánt, a XVII. század elején találták az egyik golkondai bányában. Ennek a kifogástalan minőségű, zöldes-kékes árnyalatú gyémántnak eredeti tömege 300 karát volt, és egy jól fejlett kristály kétharmada lehetett. Ez a drágakő is Jehan sah tulajdonába került, aki rózsaformára csiszoltatta. Az Orlov tömege a csiszolás után 199,6 karát maradt. Hossza 35, szélessége 31, magassága 21 milliméter. Az elbeszélések szerint 1739-ben Nadir perzsa sah hódító hadjáratai során ezt a gyémántot is megszerezte s haláláig az ő trónját ékesítette. Halála után utódaihoz került, majd később pedig a mysore-i templomban egy Brahma szobor szemeként csillogott. Innen ellopta egy francia katona, aki eladta egy angol hajóskapitánynak, aki Londonba vitte. Tőle megvette egy örmény kereskedő 12000 fontért, aki aztán továbbadta Amszterdamban egy Lasarev nevű örmény kereskedőnek. A követ 1773-ban Orlov orosz herceg vette meg 400000 rubelért. A herceg később II. Katalin cárnőnek ajándékozta, és sokáig a cári jogart díszítette.

Jelenleg Moszkvában található az orosz gyémántkincsek között mint reprezentatív példány. Egyes dokumentumok az Orlovot Amszterdami vagy Lasarev gyémántként is említik.

A Nagy-Mogul

Ez a gyémánt is indiai eredetű. 1550 körül találták a Gani nevű bányában, Golkonda vidékén. Tavernier leírása szerint ezt a gyémántot 1665-ben a Mogulok kincsei között látta. Amagas, rózsa formájú első osztályú drágakő tömege 793 karát volt. Sorsát azonban homály és titok övezi. Egyesek szerint a Koh-i-nurral, mások szerint pedig az Orlov nevű gyémánttal volna azonos. Sokan azt állítják, hogy ez is Nadir perzsa sah zsákmánya lett. A történelem folyamán teljesen nyoma veszett.

A Koh-i-nur: Indiai gyémánt

Az indiai gyémántok közül a legrégebbről ismert és a legnagyobb. Az ottani legendák szerint története 5000 évre vezethető vissza. Ekkor találták Golkonda vidékén. Első tulajdonosa a mogul dinasztia alapítója és uralkodója, Vikramaditya volt. A Dinasztia birtokában volt i.e. 56-ig, amikor a híres gyémántot elrabolták. Igazi történetét azonban csak 1304-től lehet nyomon követni, amikor Ala-ed-din szultán meghódítja Malva közép-indiai tartományt, megszerzi a gyémántot, és magával viszi Delhibe. Ezután a gyémánt Timur Lenk egyik utóda az oroszlánként ismert Báber 1525-ben behatol az országba, elfoglalja Delhit, és a gyémánt az ő kezébe kerül. Később, 1665-ben a gyémánt Aurangeb sah tulajdona volt, majd 1739-ben Nadir perzsa sah birtokolja. A monda szerint, amikor meglátta a csodálatos ékkövet, elragadtatásában így kiáltott fel: "üdvözöllek, Koh-i-nur!" (a fény hegye). Nadir sah meggyilkolása után, 1747-ben az utódok között kitört trónviszályt követően a gyémánt az Afgán Durrani-dinasztia alapítójához, Achmed sahhoz került, aki magával vitte Kandaharba. Fia, 1773-ban az afgán királyság székhelyét Kabulba tette és a gyémántot is magával vitte. Halála után 1793-ban fiai közül Schuja lesz az uralkodó és a gyémánt tulajdonosa. Testvére, Mahmud 1813-ban megfosztja trónjától. Schuja a Lahore-i király, Rundsit Sing udvarába menekül, aki megszerzi magának gyémántot. A királyi udvarban maradt mindaddig, míg az angolok el nem foglalták a várost. Az akkori Kelet-Indiai Társaság 1850-ben Viktória angol királynőnek ajándékozta.

A Koh-i-nur eredeti tömege 800 karát volt, de ekkor már csak 191 karátot nyomott. Ennek oka az, hogy Aurangzeb apja, Jehan sah, a velencei Hortenzio Borgióval megmunkáltatta, s ekkor következett be a nagy súlycsökkenés. Ez a megmunkálás nem volt a legsikeresebb, ezért 1852-ben Coster, a híres amszterdami köszörűs újra átcsiszolta, s ezáltal tömege 108,9 karátra csökkent. Sajnos, a nem megfelelő csiszolás miatt a kő fénye sem javult sokat, ezért a mai formája sem a legmegfelelőbb a kő szépségéhez képest.

A Koh-i-nur jelenleg az angol korona homlokrészét ékesíti.

2007. nov. 13.

A világ legnagyobb gyémántjai

A következő táblázat a világ legnagyobb gyémántjait tartalmazza. A lista évről-évre változik, hiszen gyakran kerül felszínre napjainkban is jelentős nagyságú kő a világ különböző gyémántlelőhelyein.

Elnevezés        Eredete         Eredeti(g)      Csiszolt(kt)  Színe                
CullinanAfrika621,23106          Színtelen
Excelsior Afrika194,34971,7Színtelen
WoyiaAfrika193,96969,8Színtelen
Koh-i-nur India160 800Színtelen
Nagy-Mogul India158,6 793Színtelen
Sierra-LeoneAfrika154 770Színtelen
VargasBrazília145,32726,6Színtelen
JonkerAfrika145,2 726Kékes
JubileumAfrika130,16650,8Színtelen
Lesotho Afrika120,25601,25 Színtelen
GojasBrazília120 600Színtelen
VictoriaAfrika93,8 469Színtelen
De Beers I. Afrika 88 440Sárgás
RegentIndia82 410Sárgás
DutraBrazília81,8 409Színtelen
VöröskeresztAfrika76 380Kanárisárga
MatámBorneo 73,4 367Színtelen
TiroszBrazília 70,8 354Színtelen
NizamIndia68 340Színtelen
OrlovIndia60 300Kékesfehér
StewartAfrika 59,2 296Sárgás
Tiffany Afrika 57,48287,4Sárga
Dél-CsillagaBrazília 52,37261,88 Rózsaszín
De Beers II.Afrika 50,74253,7Sárgás
Du Toit I.Afrika 50 250Sárgás



2007. nov. 11.

Egy kis történelem

Hérodotosz görög történetíró leírása szerint Babilonban az emberek olyan pecsétgyűrűket viseltek, amelyekben vésett, monogramos kövek voltak foglalva, Polükratészről, Szamosz szigetének királyáról pedig azt jegyezték fel, hogy aranyba foglalt smaragdköves pecsétgyűrűje volt, és hogy ezt az eddig legrégibbnek ismert drágakőmetsző, Theodorosz készítette. Platon (i.e. 427-347) a jáspist és a smaragdot említi, de nem kizárt, hogy ismert más drágaköveket, talán a gyémántot is.

A rómaiaknál a neves tudós az idősebb Plinius (i.e. 23-79) természettudományos enciklopédiájában részletes leírást ad a drágakövekről is, de nemcsak leírta, hanem színük szerint bizonyos rendszerbe is foglalta őket. Pliniusz, persze, mint az ókori természettudósok legtöbbje, csak a drágakövek külső leírásával és a kövekhez fűződő babonákkal foglalkozik. A gyémántokról például azt írja, hogy az a királyok köve, mivel a drágakövek közül a legdrágább, de még a királyok közül se mindenki ismeri. A továbbiakban tanácsot ad a valódi drágakövek felismeréséhez.

A rómaiak nagyon kedvelték a drágaköveket és gyöngyöket. Néha ivópoharak és más használati tárgyak készültek belőlük, főleg az Indiából származó opálból. A leírások szerint Sulla római diktátor nevelt fiának Scaurusnak, drágakőgyűjteménye volt. A császárnék mérhetetlen értékű gyöngyöket és drágaköveket viseltek ékszerként, a katonák fegyvereiket, pajzsaikat, öveiket rakatták ki drágakővel, a civil lakosság pedig szobrait és hangszereit díszítette velük. Nagy Constantinus (317-361), a Kelet-Római Birodalom császára koronáját rengeteg drágakő díszítette, s ez a szokás később hagyományossá vált más népek uralkodóinál is.

A középkorban megindult a hajsza az arany és a drágakövek után. A drágaköveket közel- és távol-keletről hozták az utazok és a kereskedők. Bizánc lett a drágakő-kereskedelem központja, a kövek innen kerültek tovább Európába. A velencei és génuai kereskedők tengeri utakon hozták be Marco Polo távolkeleti utazásai során megismerkedett a keleti uralkodok fényűző életmódjával. Ő maga 1295-ben jelentős kincsel tért haza Velencébe. Később Velence lett az európai drágakőkereskedelem központja, itt nyitotta meg Peruzzi az első műhelyt, amelyben a drágaköveket megmunkálták, majd csiszolt formában értékesítették az európai piacokon.

Később kialakultak más drágakő kereskedelmi és megmunkálási központok is, mint Párizs, Anvers, Amsterdam, Rotterdam, Nürnberg és Prága. Kezdetben a megmunkálás csupán annyiból állt, hogy a kristályok csúcsait lekoptatták, lapjait pedig fényesre csiszolták. A gyémántköszörülést eléggé kezdetleges módszerrel végezték, korszerűsítése csak 1456-tól kezdődött meg, miután a Brüggéből származó Ludwig van Berquem kidolgozta a gyémántporral való csiszolás módszerét. Az ő nevéhez fűződik a híres Sansy és a Toszkán vagy Florentin gyémánt megmunkálása.

Ebben az időben Európában megindult a feudalizmus bomlása , fejlődésnek indultak a városok, fellendült a kereskedelem. Kialakult az intenzív cserekereskedelem a kontinens államai és az Európán kívüli államok között. Ezzel egyidőben megnőtt az arany és a drágakövek iránti kereslet. A török hódítások miatt azonban a kereskedők mind ritkábban vehették igénybe a Kelet-Ázsiába vezető hagyományos kereskedelmi utakat. India felé, ahonnan a rengeteg fűszer, arany és drágakő került Európába, csak a Földet megkerülve, az ismeretlen óceánon keresztül vezető út maradt nyitva. Ezeknek az utaknak a megszervezése a hajózásban és a hajóépítésben elért sikereknek köszönhetően csak ekkor vált lehetővé: ekkor kezdetét veszi a nagy földrajzi felfedezések kora.

Amerika felfedezése a drágakő-kereskedelemben is nagy változásokat hozott. Mostantól kezdve a drágaköveket már nem csak Keletről lehetett beszerezni. Az inkák és az aztékok roppant kincsekkel rendelkeztek, leigázásuk után ezek nagy része Európába vándorolt.

Mikor kezdődött a drágakövek használata?


Erre a kérdésre elég nehéz választ adni. Annyi azonban bizonyos, hogy a legrégibb időkig tekinthetünk vissza. A drágakövek divatjának az emberek már az őskortól hódoltak, a hiúság és a tetszeni akarás mindig ösztönös tulajdonság volt. Már az ősemberek igyekeztek úgy díszíteni magukat, hogy társaik között feltűnők, szívük választottja előtt pedig vonzók legyenek. De arra is törekedtek, hogy testi hibáikat különböző díszekkel álcázzák, vagy szépségüket színes rajzokkal, függőkkel, gyöngyökkel és tarka ruházattal hangsúlyozzák. Később a hiúság mellett mind erősebben jelentkezett a művészi ízlés. Lassan, de folyamatosan, az emberi műveltség fejlődésével kialakult az ékszereknek a korok ízlésével és szokásaival változó művészete, amit napjainkban a divat kapott fel.

De hogyan jutott az ősember drágakövekhez? Kezdetben a patakok és folyók hordalékából válogatták ki a csillogó tarkabarka kavicsokat és kagylókat, úgy ahogy mi is tesszük, ha folyó- vagy tengerparton sétálunk. Az összegyűjtött színes ásványokból, fából, cserepekből és csontokból készültek minden valószínűség szerint az első ékszerek. A munkaeszközök kialakításával, gyakorlati szempontból fontos kőzetek és ércek utáni kutatás közben az emberek ritka szép és tartós ásványokra bukkantak. Ezeket annál értékesebbeknek tartották minél ritkábban fordultak elő. Valószínűleg így fordult az emberek érdeklődése a drágakövek felé. Később már nemcsak díszt, hanem fizetőeszközt, vagyont is jelentettek ezek a kövek. Ezt bizonyítják az ókori népektől fennmaradt legendák, írásos emlékek, az i.e. 5000-6000 éves régészeti leletek, továbbá erre utal Egyiptom legrégibb smaragdbányája, amelynek létezéséről már i.e. 5500-ból tudunk. Innen származtak a Fáraók gyönyörű smaragdjai és azok is, amelyeket később Rómában munkáltak meg. Ezekből az időkből való az a malachitbánya, amelynek helyét 1947-ben egy nyugatnémet expedíció tárta fel a dél-izraeli Timna völgyében. A malachit (rézkarbonát) nemcsak a réz egyik fontos ásványa, hanem zöld színe és pompás rajzolatai miatt, megmunkálva, már az ókorban kedvelt ékszerkő volt, függőkbe foglalták.


A régi indiai legendák szerint, az egyik legszebb gyémántot, a Koh-i-nurt (Koh-i-noor) 5000 évvel ezelőtt találták a Golkonda vidékén. Időszámításunk előtt 4000 évvel a fáraók birodalmában már nemcsak ismerték, hanem meg is munkálták a drágaköveket. A drágakövek ismerete Európában az említett időszakoknál sokkal későbbre tehető. Először Homérosz (i.e. 8.század) az Odüsszeiában tett említést drágakövekről, egy nyakékről beszél, ami aranyból készült és borostyánkövekkel volt kirakva. A drágakövekről szóló leírások a görög és a római irodalomban mindenképpen sokkal régebbiek, mint a keleti népeknél. Az első leírás az i.e. 5. századból maradt ránk, és a görög Onomakritosznak tulajdonítják. A munka szerzője részletesen leírja az akkor ismeretes drágaköveket és tulajdonságaikat, valamint fényhatásaikat és a hozzájuk fűződő hiedelmeket. Többek közt kitér arra is, hogy ha száraz forgácsot egy szépen átlátszó kristályon keresztül a nap sugarai érnek, a forgács lángra lobban.

2007. nov. 9.

Mennyit ér egy drágakő? - Értékrend, karát es egyéb mértékegységek

A drágakövek régen, de napjainkban is elsősorban, mint fényűzési cikkek képviseltek értéket. Értékrendet felállítani nagyon nehéz dolog, annál is inkább, mivel sok esetben egy kisebb értékűnek minősített drágakő ritka változata sokkal többet ér, mint egy nagyobb értékűnek vélt példány. A színtelen gyémántot például értékesebbnek tartják, mint a rubint, de a szép, átlátszó, sötétvörös rubin értéke mindig nagyobb volt, mint a vele azonos tömegű színtelen gyémánté.

A drágakövek értékét legtöbbször a divat és a megnövekedett kereslet diktálja. A történelem folyamán a kereskedelemben kialakult bizonyos értékrend, amit többé vagy kevésbé követni is lehet. Ez az azonos drágakőtípusokat foglalja magában, de ezeken az értékrend-csoportokon belül is léteznek bizonyos differenciálódások. Egy ilyen régebbi értékrend a szépség és ritkaság mellett a keménység csökkenő sorrendjét is figyelembe veszi.

Az elsőrendű drágakövek közé sorolták a gyémántot, a korundot (a rubint és a zafírt), a krizoberillt és a spinellt.
A másodrendűek sorába tartoztak a berill, a topáz, a cirkon, a turmalin, a gránát és az opál nemes változatai.
A harmadrendűek közé került a krizolit, cordierit, vezuvián, axinit, cianit, staurolit, andaluzit, epidot, türkisz és a rodonit.
A féldragakövek közé sorolták a különböző kvarcváltozatokat, a földpátok nemes változatait, a szerpentint, malachitot, azuritot, fluoritot, vérkövet, gagátot és a borostyánkövet.

Hasonló a Blum és Kluge által készített beosztás. De volt időszak, amikor a kereskedők érték szempontjából csak kétféle drágakőtípust különböztettek meg: az értékesebb orientálist (keleti) és a kevésbé értékes okcidentálist (nyugati). Voltak még más próbálkozások is, mint a svéd természettudós, Linné besorolása. Ő a drágaköveket 3 csoportba sorolta: gemmae preciosae, gemmae nobiles és gemmae speciosae.

A fent említett próbálkozások is mutatják, mennyire nem könnyű feladat mindenki által elfogadható sorrendet készíteni. Legújabban, a gyémántok árképzésénél a nagyság és a tisztaság mellett a színt és a csiszolás minőségét is figyelembe veszik, de még így sem sikerült teljesen egyértelmű értékrendet létrehozni.

Napjainkban a drágakövek értékét, éppen úgy, mint más kereskedelmi terméket, a keresettsége, ritkasága, a rájuk fordított munka és a példány tömege határozza meg. Mivel itt általában kisebb súlyokról van szó, természetes, hogy a méréseket sokkal pontosabban végzik. Mérésre a karát súlyegységet használják, de ezt ne tévesszük össze az aranynál használt karáttal, mivel ott annak minőségét, vagyis az arany, nikkel és a réz keveredési arányát jelzi.

A karát mint kifejezés és mértékegység valószínű, hogy Afrikából ered, a Földközi-tenger mentéről, ahol a drágakövek mérésére a szentjánoskenyérfa (Ceratonia siliqua) kiszáradt magvát használták mértékegységnek. Mások szerint a kifejezés az ugyancsak erre a célra használt Erythrina corallodendron nevéből ered, amit a helyi lakosság kuarának nevezett, és innen került Ázsiába és Európába.

Kezdetben a karát értéke a grammban kifejezve 0,1972 és 0,2073 között volt. Hogy megszüntessék a különböző merésekből adódó zavarokat, a múlt század 70-es éveitől erőfeszítéseket tettek egy általánosan elfogadott karátsúly megállapítására. Hosszas tárgyalások során a Párizsban székelő Súlyok és Mértékek Nemzetközi Bizottsága javaslatára 1907-ben megállapodás született, hogy a ma is használt metrikus karátsúly értéke 0,205 gramm legyen. Megjegyzendő, hogy a karátot, mint súlymértéket csak a gyémántnál és más értékesebb drágakőnél használják, mivel a kevésbé értékes drágaköveknél az alacsony árból adódóan ez feleslegessé válik, ezek esetében a grammot használják.

Mint érdekességet érdemes megjegyezni, hogy a történelem folyamán a drágakövek mérésére más súlyegységeket is használtak. Indiában erre a célra a mascha szolgált, amelybe 7 rutte van, minden rutte 2 gránnal egyenlő, ami egy negyed karátnak felel meg. Brazíliában a nyers gyémántokkal való kereskedelemben az oitava súlymértéket használták, amelyben 70 graos vagy 32 vintems van.

2007. szept. 19.

A drágakövek világa

A drágakövek világa sok ember számára sajátságosan ismerős. Sokan tudják azt, hogy a zafír kék, a smaragd zöld, a rubin meg piros. De azt már kevesen tudják, hogy a drágaköveknek egész skálája sorolható fel, amelyek csak színben hasonlóak - összetételük, fizikai, optikai meg egyéb tulajdonságaik rendkívül eltérőek.

Mi az, ami a drágakövet a többi ismert ásványtól megkülönbözteti? Elsősorban a szépsége, ez művészi szempontból ad értéket a drágakőnek. A szépség forrása pedig lehet a színe, színjátszása, a színek harmóniája, fénye, a ragyogása, tüze, aszterizmusa, vagy valamilyen különleges fényjelenség, ami jellemző lehet az adott drágakőre. A másik jellegzetes tulajdonságuk a nagy keménység, ami növeli ellenállóképességüket a különböző mechanikai hatásokkal szemben. E tulajdonságuknak köszönhetik különleges hasznosításukat a modern ipar különböző ágazataiban.

A múltban a drágakövek értékét szépségük, keménységük és ritkaságuk mellett a hozzájuk fűződő babonás hiedelmek is növelték. Ez különösen a keleti népeknél volt tapasztalható, ők ugyanis minden drágakőnek különleges csodatevő hatást tulajdonítottak. A citrin elűzte a bajt, a kalcedon a jókedv szimbóluma volt, az ametiszt a részegségtől védte tulajdonosát. Ma már mindenki tudja, hogy ezeknek mennyi közük van az igazsághoz.